A jógában a legfontosabb a légzés. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, hogy mindennap úgy kell lélegezni, ahogyan a gyakorlatok megkövetelik. Pont ez a lényeg, hogy naponta legalább egyszer friss levegőt kell szívni olyan ritmusban, hogy áthasson az energia. Bár azt is tudom, hogy a friss levegő nem áll rendelkezésére, de egy kirándulás necsak arról szóljon, hogy autóval kimegyünk piknikezni, megkajálunk, és jövünk is vissza... A légzésgyakorlatok a jógában nagyon fontosak. Sőt: szinte az összes gyakorlat alapja valamelyik légzés-gyakorlat. Ez adja meg a lassú ritmust, nem pedig a számlálgatás, ami mondjuk az aerobicra jellemző. Számlálgatni a szívdobbanást kell, de mindjárt elmondom, hogyan és miért...
A normál életben a légzés úgy megy, hogy befújjuk a levegőt és kifújjuk a levegőt. Semennyi visszatartást, semennyi szünethagyás. A jógában figyelmet szentelnek ennek is - de tiltja, hogy erőltetett legyen! Ha tehát kifutsz a levegőből kilégzéskor, akkor az olyan, mintha szünetet is tartanál, tehát folytasd a gyakorlatot. Ha már nem tudsz több levegőt beszívni - mert nem tudod még úgy elnyújtani az egyenletes belégzést - akkor tartsd bent a levegőt, és kezd el a kifújást.
Kihagytam a legfontosabbat: belélegezni orron át kell, mert az orr valamennyire megszűri a levegőt.
Három-féle légzést ismertet a könyv a teljes jógalégzés ismertetése előtt. Van a hasi légzés, amit a legjobb légzésfajtának gondol. A legtöbb ember összetéveszti a "belégzéskor behúzom a hasamat, kilégzéskor elengedem" légzéssel, mert ez a mechanizmusát tekintve inkább mellkasi légzés... Hasi légzés idején belégzéskor a hasat kitoljuk, kilégzéskor préseljük. Így a tüdő teljesen meg fog telni. Van a közép légzés esetében a bordáinkat tágítjuk ki belégzéskor, nem a hasunkat és nem is a mellkasunkat. Ilyenkor a bordaközi izmokat mozgatjuk meg. A mellkasi légzéskor a legkevesebb levegőt tudjuk beszívni, viszont ez is fontos légzésfajta, mert ilyenkor a tüdőcsúcsokat tudjuk megtölteni levegővel.
Ezek után tárgyalja a könyv a teljes jógalégzést, anatómiailag elemezve az egyes szakaszokat - ezt én most nem fogom tenni, kicsit túl akadémikusan magyarázza el, szerintem. Egy előzetes kifújással kell kezdeni a gyakorlatot, a belégzésnek már kontroláltnak kell lennie. A légzések időtartamát nem másodpercben adja meg, hanem szívdobbanásokban, ami érdekes egy ütem, nem mindig ugyanannyi a pulzusunk.
A belégzés kezdőknek 4 szívdobbanásig tart - ekkor a hasi, közép és mellkasi légzést variálni kell, hogy a belégzés minden elérhető helyre eljusson. Ezután 2 szívdobbanás a levegőt bent kell tartani, így jöhet a kilégzés szintén variálva, de 8 szívdobbanásig. Ha már a 6. szívdobbanásnál úgy érezzük, kifogytunk a levegőből, akkor nem kell szünetet tartani, folytassuk a belégzésnél. Ám ha bírjuk, akkor 2 szívdobbanásig szünetet kell tartani, mielőtt újra beszívjuk a levegőt.
A jóga-oktató ennél sokkal érdekesebben mutatta be a jógalégzést: szerinte bele kell venni a képzelőerőnket is. Belégzéskor képzeljük el, hogy egy energia söpör végig a testünkön felfele, képzeljük el, mintha egy picit felemelkednénk. A légzés visszatartásakor hagyjuk, hogy képzeletben lebegjünk, és a levegő kieresztésekor ereszkedjünk le vissza a földre, és az energiát irányítsuk a fejtetőtől a talpunkig. Mindezt képzeletben, persze... Érdemes kipróbálni így, mivel ha csak a pulzusunkra figyelünk, számolgatunk, akkor elvész az a varázsa, hogy természetesen vesszük a nagy levegőt - pl. kifogyunk a levegőből kilégzéskor, vagy nem bírunk több levegőt beszívni... A ritmusfigyelés csak kezdetben kell, hogy a légzés menetét megszokjuk.
Természetesen sokféle légzésgyakorlat létezik ezeken kívül. Valamelyik elhagyja a szüneteket, valamelyik a kilégzésre jobban koncentrál. Én is írtam már kétféle légzésgyakorlatot: az egyik a jóga-járás, a másik a hasi fújtató légzés. Annyi gyakorlat van, és a könyv megpróbálja mindegyiket leírni, anatómiailag elemezve...
